udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Névmutató: Czier Zsolt

2006. november 22.

November 18-án a Romániai Magyar Dalosszövetség Kolozsváron tartotta évértékelő közgyűlését, melyet Guttman Mihály tiszteletbeli elnöke nyitott meg. A kóruséletről Tóth Guttman Emese elnök, a fúvószenekarok munkájáról Kelemen Antal alelnök, a gregorián szakosztály szolgálatáról Jakabffy Tamás karnagy számolt be. A szövetség lelkes önkéntesei révén behálózza az egész magyarlakta területet, nem feledkezvén meg a szórványról sem. Kitüntették az értékes munkát végző karnagyokat: a kolozsvári Radovics Józsefet, a zágoni Baka Emmát, a fényi Progli Évát, a mérai Mezei Tündét és a csanálosi Czier Zsoltot. Idén a dalosszövetség a bartóki és Farkas Ferenc-i hagyományt népszerűsítette, a jövő évben a 125 éve született Kodály Zoltán zeneszerző és a 100 éve született Nagy István erdélyi karnagy munkásságát helyezik reflektorfénybe. /Kovács András: Gazdag évet zár a dalosszövetség. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 22./

2009. május 11.

Május 9-én véget ért Kultúra Tavasza Nagykárolyban elnevezésű egyhetes rendezvénysorozat. A rendezvények között volt például Visnyai Ágnes zenetanárnő diákjainak zongorakoncertje, a Czier Zsolt mezőfényi karmester vezette rézfúvósok szolgáltattak térzenét. Egy magyar és egy román darabot adtak elő, mindkettőt Paul Sarvadi rendezte. A román nyelvű darabot maga a rendező, a magyar nyelvűt pedig Kiss Zita és Vida István adta elő. Volt fotókiállítás, fellépett a Collegium régizene-együttes is. /Végh Balázs: Szombaton ért véget a nagykárolyi tavaszi fesztivál. = Krónika (Kolozsvár), máj. 11./

2015. augusztus 29.

Hagyományteremtő fúvóstábor Nagybaconban
Ötvenhét székelyzsombori, étfalvazoltáni, mikóújfalusi, szárazajtai, baróti, magyarhermányi és nagybaconi kis zenész vesz részt az első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megszervezett erdővidéki fúvóstáborban Nagybaconban.
A háromszéki és Szatmár megyei tanárok úgy vélik, a szorgalmas és a tanuláshoz komolyan hozzáálló fiatalok példaértékű munkát végeznek, így hamarosan a felnőttek közé is beülhetnek játszani. Vágási István főszervező eredetileg Barótra tervezte a tábort, ám végül Nagybacon mellett döntöttek. A Bocskor László által felajánlott közbirtokossági székhely, illetve a Baló Ervin igazgató által átadott iskolai tantermek befogadó helyszínei lettek a hetes rendezvénynek. A gidófalvi Sándor Sándor és a mikóújfalusi Sorbán Miklós a trombitások, Vágási István a szaxofon, klarinét és ütősök, a Mezőfényből érkezett Czier Zsolt a mélyrezesek, Czier Brigitta és Mezőfényi Petronella a fuvolások oktatásáért felel. Vezetésükkel napi kétszer három órát gyakorolnak csoportokra osztva, illetve együtt is. Az intenzív oktatás bő féléves otthoni környezetben végzett képzésnek felel meg, ezért komoly tudásbeli színvonal-emelkedést várnak a résztvevőktől. Sándor Sándor úgy véli, a táborral legjobban a nagybaconiak jártak, mert a tapasztalat azt mutatja, ott lendül fel a fúvószene, ahol a tábor központja található. „Rétyen, Csíkszentmártonban és Székelyudvarhely fúvóséletén is látszik, mennyit jelent, hogy a jó tanárok évről évre rendszeresen visszatérnek és nagy szeretettel oktatnak. Minden bizonnyal itt, Nagybaconban is hasonló tudásbeli ugrást figyelhetünk meg néhány éven belül: a gyermekek szeretik és nagyon ragaszkodnak hangszerükhöz, komolyan veszik vállalt feladataikat, így az eredmény sem maradhat el” – mondotta Sándor Sándor.
A táborlakók pénteken este a helybelieknek a községközpontban koncerttel köszönték meg a vendégfogadást, ma délelőtt pedig a baróti fúvóstalálkozó nyitányaként lépnek fel.
Hecser László

2016. július 16.

Fúvószenétől hangos Nagybacon
A tavaly első ízben Nagybaconban megszervezett fúvóstábor igencsak sikeres volt, nem fért hát kétség, folytatása következik. A héten közel nyolcvan 9–17 év közötti, Gidófalváról, Székelyzsomborról, Erdőfüléből, Barótról érkező, no meg nagybaconi, magyarhermányi és szárazajtai gyermek kottaolvasást, hangszerkezelést és -karbantartást tanul, valamint napi több órát gyakorol. A szervezők abban bíznak, a tábor hatásosan hozzájárul, hogy Erdővidék és környéke fúvósélete megerősödjön, felfrissüljön.
Az oktatás hangszerek szerinti csoportokban folyik. A mezőfényi Czier Zsolt a mélyrezesekkel, a gidófalvi Sándor Sándor és a mikóújfalusi Sorbán Miklós a trombitásokkal, Sorbán Beáta a fuvolásokkal, a nagybaconi Benedek Ildikó a klarinétosokkal és Vágási István a szaxofonosokkal és klarinétosokkal foglalkozik, de alkalom van a közös zenélésre is. Kell is az, hiszen Nagybacon vendégszeretetét – szállást a helyi közbirtokosság biztosít, tantermeit és udvarát rendelkezésükre a Konsza Samu Általános Iskola bocsátotta – modern dalok feldolgozásával és klasszikus szerzők darabjainak főtéri előadásával hálálják meg, a siker érdekében pedig készülni kell. „Nagyon lelkesek a gyermekek, készek a lehető legtöbbet tanulni, s kihozni magukból. Úgy látom, lesz, akivel az ősz folyamán létrehozzuk az egyesített erdővidéki zenekart. Azt tervezzük ugyanis, a szeptember, október folyamán indított karnagyképző tanfolyamunkkal egy időben a három baconi, illetve baróti csoportunkból hatvan-hetven fiatal bevonásával létrehozunk valami újat, s talán valami különlegeset” – nyilatkozta Vágási István.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék